Cseri Ügyvédi Iroda
 


Bemutatkozás

dr. Cseri AndrásA Cseri Ügyvédi Iroda egyszemélyes ügyvédi irodaként 2010. évben alakult meg, Dr. Cseri András ügyvéd vezetésével.
Dr. Cseri András jogi doktorátusát a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerezte meg 2005-ben.
Egyetemi éveit követően jogászként, majd osztályvezetőként dolgozott az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnál.
Dr. Cseri közgazdász másoddiplomáját 2008-ben vette kézhez, 2009. évben pedig adótanácsadói képesítést szerzett. Diplomamunkáját „A nem hiteles bizonylatok adójogi megítélése és a „kellő körültekintés” címmel írta.
2009. évben fejezte be jogi szakvizsgáit, ezt követően pedig egyszemélyes ügyvédi irodát alapított.

Az Ügyvédi Iroda tevékenységének középpontjában az adójog, pénzügyi-gazdasági jog áll.

Az Iroda átfogó szolgáltatást nyújt a hazai kis, közepes és nagyvállalkozások számára, melynek során – már az alapítástól kezdődően – az eredményes működés érdekében az adójogi, adózási és stratégiai tervezés kulcsfontosságú szerepet kap.
A Cseri Ügyvédi Iroda tanácsot ad a gazdasági társaságokat és magánszemélyeket érintő adójogi, adózási kérdések vonatkozásában, különös tekintettel a kereskedelmi és pénzügyi tranzakciók lebonyolítására, az adóellenőrzésekre és egyéb adóigazgatási eljárásokra, mint ÁFA ellenőrzés és vagyonosodási vizsgálat.

 

Cseribook